A Standard Villamossági Rt. gyári kitűzői

Azt hiszem nem sokat tévedek azzal, hogy szorgalmas, jó szemű, gyűjtőtársunk Kóczián László jóvoltából igazán ritka érdekességről adhatok rövid tájékoztatást. A Standard gyárban a megfelelő szintű alkalmazottak megkülönböztetésére szolgáló kitűzők kerültek elő az egyik bolhapiacon.
A vörösrézből készült kitűzők zománc technikával készültek, átmérőjük 30mm. Feltételezhetően az „ELLENŐRZÉS” felirat a korabeli MEO megkülönböztető jele, az „XB” jel esetleg valamilyen vezetői szintet takarhatott, s talán a számozott „60/12” az valamelyik részleg, üzemegység szakmunkását jelölhette. Talán később ezekről többet is megtudhatunk és talán kicsit jobb képeket is tudunk közkincsé tenni! Várjuk tehát azok észrevételeit akik több információ birtokában vannak.
Már elküldtem a webmesternek fenti kis anyagot a képekkel amikor az Oradio listára megérkezett Háder József kollégánk levele az újabb kitűző fajtával ( lassan talán az összes variáció birtokában leszünk!)
Ő a kitűzőt a Standard gyár egykori dolgozójának a fiától kapta. Ez a példány gyári vendég kitűző volt, melynek a hátoldalán még egy sorszám is van, a regisztrálás precízebbé tétele miatt. A komolyabb cégeknél napjainkban is találkozhatunk ilyen célt szolgáló plasztik kitűzőkkel. A vendégek megkülönböztetésére használták, használják a vendégek belépéskor kapták meg adataik rögzítése után és amikor távoztak leadták a portán.

Zalaegerszeg, 2006. július.

Selyem Tóth Sándor