A toronyra büszke volt a magyar társadalom, alakja jelképe lett a magyar rádiózásnak. A Standard ki is sajátította, olyan emblémát terveztetett, melynek közepét a lakihegyi torony szimbolikus képe foglalta el. Ez még ma is látható a régi Standard készülékek skáláin…
Bár mindenki, mindenütt 314 méteresnek említi, az új antennatorony „csak” 284 méter magas és a hangoló toldattal együtt 307 méteres lett. Ezzel a magas-ságával akkor évekig világrekorder… illetve a Blaw-Knox tornyok között a mai napig a legnagyobb a világon.
A 314 méter az elérhető legnagyobb magasság, ha a csőtoldatot a maximális 30 méterre kitolják. (284+30=314 m.)
Ez azonban mindmáig még nem történt meg.
Több hasonló Blaw-Knox rendszerű torony készült a világon: az építésekor 8 darabról tudtak az Egyesült Államokban, például Acronban (Ohio) 65,00 méter magasságú, Bostonban 131 méteres, Wyne-ban 205 méteres, Cincinnatiban 220 méteresről, de a lakihegyi torony volt mind között a legmagasabb. Bécsben két 130 méteres torony épült, melyek hangoló toldatával 150 méterig lehetett növelni az elektromos hosszat.
Beszélni kell egy elhallgatott momentumról, a lakihegyi torony 284 méteres szerkezeti magasságával kapcsolatban. Nyilván rugalmas hangolási (hullámhossz változtatási) lehetőséget biztosított a 30 méteres hangoló toldat, azonban elképzelhető, hogy más ok is közrejátszott abban, hogy a torony magassága nem érte el az akkori hullámhosszhoz szükséges 300-307 métert.
Németországból származik az információ, mely közli, hogy a Kőnigs Wusterhauseni rádióállomáson 1925-ben, „a békeszerződés korlátozása miatt” nem építhettek 280 méter feletti antennatornyokat, így csak egy 243 méteres antennatorony készült, a nevezetes „kövér”… Valószínűleg a béketárgyalások francia küldöttsége ragaszkodott ehhez a meglehetősen ostobának tűnő kitételhez, a párizsi 300 méteres Eiffel-torony világelsőségének megtartása miatt.

A lakihegyi torony békésen és eredményesen szolgálta a Magyar Rádiót, egészen 1944 november végéig, amikor a szovjet csapatok elől visszavonuló német hadsereg egyik műszaki alakulata parancsot kapott a lakihegyi rádióállomás felrobbantására.
A torony konstrukciója olyan, hogy bármely két feszítő kötelének szakadása esetén még állva marad. A német romboló osztag katonái 1944 november 30-án – robbantásokkal – a nyolc feszítő kötélből hatot szakítottak el és a torony délnyugati irányban ledőlt. A torony-szerkezet középső, 14 méter széles része két méter mélyen fúródott a talajba, s a zuhanás lendületétől a toronytalp nyolc méterre távolodott el az alaptól. A talpszigetelő eltörött, a vasszerkezet nagy része elgörbült, deformálódott.
A torony újjáépítése csak 1946 januárjában, a lakihegyi kisebb, 150 méteres tornyok újjáépítése után kezdődhetett meg, a földön fekvő roncsok szétszere-lésével. A lerombolt torony vasanyagának mintegy negyed része még használhatónak bizonyult. Épségben maradtak az óvóhelyen a tartalék talpszigetelők és viszonylag könnyen javítani lehetett a szakadt feszítő köteleket.
A Felten-gyárban – miután gépeik nem maradtak – kezdetleges módszerekkel fontak pár méteres kötéldarabokat, s ezeket toldották be a sérült részek helyére.
A kötélszigetelőket újra kellett gyártani, mert a zuhanástól valamennyi eltörött. A szigetelő kerámiákat a Nagybátony-Újlaki kerámiagyár, a molibdén-acél öntvényeket a Diósgyőri Vasgyár öntödéje készítette el. A toronyszerkezet hiányzó 140 tonna vasanyagát a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű állította elő.
A szétszerelésen a Posta emberei is dolgoztak, az összeszerelést-építést a MÁVAG munkásai végezték, Szalay Dénes vezetésével.
1946 március 30-án a torony legalsó 26 méteres részét már felállították, miközben a roncsok elszállítása még be sem fejeződött.
A félig kész tornyon 1946 nyarán tragikus baleset történ: a MÁVAG egyik segédmunkása kb. 150 méter magasságból lezuhant és szörnyethalt.
A torony újjáépítését 1946 december 14-én fejezték be, egy héttel később az antennára kapcsolták az 50 kW-ra bővített régi Telefunken adót.
Az új torony súlya kb. 225 tonna lett, a talpra a kötelek feszítőereje következtében mintegy 420 tonnás nyomás nehezedett.
1946-tól 1967-ig a torony változtatás nélkül teljesítette feladatát, időről-időre átfestették és elvégezték az egyéb gépészeti karbantartásokat. 1967-ben a 135 kW-os Standard adó mellé egy új 2x150 kW-os EMV-adót telepítettek, mely keverőszűrővel alkalmassá lett téve arra, hogy párhuzamosan járatva 300 kW-ot adjon az antennára. Ezt a teljesítményt az antenna szigetelői már nem viselték el, az adó telepítésével egyidejűleg valamennyi (talp és kötél) szigetelőt erősebbre kellett cserélni. (Jelenleg a torony megfogási pontjainál – tehát középen – 6-6 db szigetelő van sorba kapcsolva és egy kötél aláosztására további három szigetelő szolgál.) Ugyanekkor technikailag megoldották a torony villám-védelmét, lehetővé téve, hogy az adóállomás felett elvonuló zivatar idején ne kelljen zivatarszünetet tartani.

Magyari Endre 1961-ben érdekes kísérletet szervezett: a február 15-i napfogyatkozáskor megmérte a lakihegyi antennatorony kilengését a Nap-Hold-Föld együttállás hatására. Ez a téma régóta érlelődött benne, hiszen rengeteget nézegette a tornyot, baráti körben már az 1954-es napfogyatkozáskor beszélt róla. A Nap-Hold-Toronycsúcs vonalra merőlegesen egy optikai műszert (teodolitot) állítottak fel és azzal követte pontról-pontra a toronycsúcs elmozdulását.
A műszer helyének kijelölésében Kulin György csillagász, a mérésnél Neuberger Béla a lakihegyi rádióállomás akkori üzem-mérnöke segítette.
A műszert az antennától keletre, egy akkor még beépítetlen területen állították fel, 500 méterre a toronytól.
A mérés kimutatta, hogy a torony az együttállás idején elmozdult a Hold felé, majd visszatért eredeti állapotába. Magyari elméletet állított fel a jelenség magyarázatára, ez azonban nem bizonyult helytállónak. Novobátzky Károly az ELTE akkori elméleti fizika professzora tapintatosan megcáfolta… Elméletének ismertetése nem fizikai szaklapban, hanem a Finommechanika, az Energia és Atomtechnika és a Hungarian Exporter folyóiratokban jelent meg Új kutatási szemlélet: az áthatolásos erő- és energiaközlés címen.

Az utókor tisztelete és megbecsülése nyilvánult meg abban, hogy az 1999-es teljes napfogyatkozáskor, volt munkatársakból, mérnökökből, tanárokból és tanítványokból összeállt lelkes társaság megismételte a mérést és sikerrel reprodukálta a korábbi eredményeket. Az eseményről Gobbi István fizikus és Neuberger Béla mérnök publikációi tájékoztattak a Híradástechnika folyóirat lapjain.
Gobbi István szerint: „Ily módon a torony csúcspontja mintegy „kirajzolja” az égboltra az elongációk időbeni változását, ahogyan az Magyari mérései alapján tanulmányában megjelent. A módszer tehát egyszerű és zseniális, Magyari műszaki leleményességéhez méltóan, az elmélete körül azonban támadtak bonyodalmak."

A torony 1983-ban ismét veszélybe került: a Solton megépült új, 2 MW-os óriásadó üzembelépése után Lakihegy szerepe egyre kisebb lett, a karbantartások jelentős költségei miatt, a Posta Rádió és Televízió Műszaki Igazgatóság felettes szerve úgy határozott, hogy mint feleslegeset, a nagy tornyot lebontatja. Lakihegyen a 307 méteres tornyot egyre ritkábban használták, helyette a két kisebb 117 méteressel sugároztak.
A Híradástechnikai Egyesület tagjaitól és a Postamúzeum muzeológusaitól halk szavú, kis publicitást kapó tiltakozás indult el, mely azonban meghallgatásra talált, a tornyot védett műszaki emléknek nyilvánították. Elsősorban azok a régi szakemberek emeltek szót a torony lebontása ellen, akik részt vettek a háború utáni újjáépítésben, illetve ismerték a torony történetét, egyedülálló tulajdonságait, hírességét.

A torony áll, mára a világon egyedüli képviselője a Blaw-Knox rendszernek és jellegzetes rombusz alakja ma is jelképe a magyar rádiózásnak.

Balás B. Dénes
távközlési technikus