A Magyar Rádió rendszeres műsorsugárzása megkezdésének 75. évfordulóján szólnunk kell azokról a berendezésekről is, melyek kezdetben lehetővé tették a műsor kisugárzását.
Az egykori újságok képei miniszteriális urak és tekintélyes művészek jelenlétét mutatják a Rádióhírmondó helyiségeiben, akik az ünnepélyes indulás fényét voltak hivatottak emelni az ünnepi pillanatban 1925 december 1-én.
A vevőkészülékek mellett „ a mélyen tisztelt láthatatlan közönség” ült, állt vagy feküdt, fejhallgatóval a fülén és izgatottan hallgattak mindent, amit csak adtak a számukra. A vevőkészülékek százfélék és egyszerűek voltak, legtöbbjük házilag barkácsolt detektoros. Nagyjából elképzeljük ezeket, mert vagy részei gyűjteményünknek vagy ugyancsak egykori szaklapok cikkeiben találkoztunk velük.
A történet és vele a rádióvonal fehér foltja az adóberendezés. Adóberendezés nélkül nincs rádiózás, tehát a stúdió és a műsorsugárzási szándék után ez a legfontosabb kelléke a rádióadásnak. Ahol egy adóberendezést letelepítettek, ott hamarosan felvirágzott a rádióipar, a rádiókereskedelem és a rádióamatőr-izmus.
Mégis a jubileumi években az adóberendezésekről esik a legkevesebb szó, de a korabeli híradásokban is legfeljebb annyit olvashatunk róluk, hogy már üzemelnek, vagy hogy növelik teljesítményüket.
A Magyarországi első rádióadás-kísérletek szinte teljes egészében a Magyar Királyi Posta Kísérleti Állomásának munkásságához fűződnek. Mérnökei és műszerészei végezték az első műsorsugárzási kísérleteket egy Huth-gyártmányú, kisteljesítményű, 60W-os adóval, a Csepeli rádióállomás és a Gyáli-úti Kísérleti Állomás között.
A hivatalos rádiózás 1925 decemberi indulását hosszas előkészítő munka előzte meg. A Csepeli rádióállomáson a nagy ernyőantenna szélénél egy kis adóházat építettek, három darab 45 méter magas árboc közé antennát húztak ki és többek között a Posta megrendelt a Telefunken cégtől egy 2 kW-os „rádiótelefon” adóberendezést. Ezt 1925 januárjában kezdték telepíteni és hivatalos indulásáig számos adáskísérletet folytattak vele. A Telefonhírmondó Rákóczi-úti helyiségeit pedig bővítették, hogy új feladatának megfelelhessen.

Már üzembe helyezésekor hallatszottak olyan (sajtó) hangok, hogy ez csak kísérleti berendezés és a Posta hamarosan egy nagyadót fog vásárolni. Ez a vélekedés csak félig volt igaz. Pont ebben az évtizedben, 1920-30 között indult erőteljes fejlődésnek az adócsőgyártás, és az a két kilowattos adó melyet „tekintélyes berendezésként” rendeltek meg 1924-ben, 1925-re már kicsinek számított. Németországban ekkor helyezte üzembe a Telefunken az első igazi 20 kW-os adóberendezését, 60 kW beépített csőteljesítménnyel. Három évvel később Lakihegyre is ilyent rendelt a Posta.
A 2 kW-os Telefunken adót három külön állványra építették. Az elsőn voltak az adócsövek, a másodikon csatoló rezgőkörök, az un. „közbenső kör”, végül a harmadikon az antennakör elemei és műszerei. Az adó kapcsolása nagyon egyszerűnek tűnik a mai korszerű típusokhoz képest. A két darab 1 kW-os párhuzamosan kapcsolt adócsövet (amitől az adót két kilowattosnak nevezték) egy un. vezéradó hajtotta meg, mely kb. 0,4-0,5 kW teljesítményű öngerjesztésű oszcillátorként dolgozott. A modulálás egy kb. 20W teljesítményű csővel a végcsövek rácsában történt. Telefon üzemmódban a kimenő teljesítmény azonban csak mintegy negyede volt a névleges 2 kW-nak, mintegy 0,5 kW.
A rácsegyenáram moduláció a Telefunken szabadalma volt és évekig minden Telefunken adó ezt a modulációs módszert használta.
A tápfeszültségeket külön motorgenerátor gépcsoportok adták. Külön volt anódgép, rácsgép stb. Az adó széles frekvenciasávban volt használható, 2000 métertől 200 méterig bármely frekvenciára lehangolhatták. Ez később, a végleges hullámhossz kiválasztásánál előnyként jelentkezett. A Budapesti adó többször volt kénytelen hullámhosszt váltani, mire megállapodott az 560 méteren, mert vételét külföldi állomások zavarták.
Ez az első adóberendezés mindössze két évig szolgálta a lendületesen fejlődő műsorszórást, majd más feladatot kapott. Szerepét 1927 májusában egy ugyancsak Telefunken gyártmányú 3 kW-os adó vette át, jobb hangszínezettel.

A Telefunken 2kW-os adó először tartalék lett Csepelen, majd 1931 május 30-tól egy évig az MTI adásokat sugározta 840 méteren. Mivel ez volt az egyetlen berendezés a Csepeli rádióállomáson melyet 560 és 840 méterre egyaránt lehetett használni, a 840 méteren meginduló második adásnak, Budapest II.-nek is ez a berendezés lett a tartaléka.
1934-ben a Csepeli rádióállomás megszűnése után az adó a Svábhegyi telefonközpont épületébe került távíróadónak. Az lett a feladata, hogy a légvezetékes vonalak szakadása esetén távíró kapcsolatot biztosítson a Budapesti Távírda és a Székesfehérvári rádióállomás között. Ezt a feladatot látta el 1944 tavaszáig.

1944 nyarán az adót középhullámon zavarásra használták, majd ősztől ez az adó is elhallgatott.

1944 végén a magyar rádióhálózat elpusztításakor, a Svábhegyen lévő berendezésről kevesen tudtak, ezért nem rendelték el a leszerelését és megrongálására sem került sor. Szerencsére ezen a helyen nem voltak jelentős harcok, így a berendezés megmenekült.

1945 áprilisában a sors még egyszer szerepet jutatott ennek a kis adónak: sietve visszaalakították műsorszórónak és május 1-én déli 12 órától, a háború után ismét elsőként – 560 méteren - Budapest I. hangját sugározhatta.
A megismételt történelmi szerepkör azonban csak pár hétig tartott, május 17-től már egy 1,25 kW-os adó sugárzott a Pesti Főposta épületből és a kis Telefunken adó ismét tartalék lett.

Az adó további sorsáról keveset tudunk, az 50-es évek elején még újból igénybe vették zavarásra, de szerző 1954-ben már a Gyáli úti Technikum termeiben találkozott vele, mint őrzött műszaki emlékkel. A Technikum 1964-ben átadta az adót a Munkásmozgalmi Múzeumnak. (Mivel ezt a berendezést úgy emlegették, hogy „első Csepeli adó”, valószínűleg azt hitték, hogy ezen a berendezésen folyt a sokat emlegetett Lenin - Kun Béla távirat-váltás...) Kb. 1968-ban a Munkásmozgalmi Múzeum adta át a középső állványt a Műszaki Múzeumnak, az adó többi részét leselejtezték.
A Postamúzeum kiállításán – a Diósdi Rádió és Televízió Múzeumban – a megmaradt középső állvány a Műszaki Múzeum tulajdonaként, kölcsön-tárgyként van kiállítva.

Balás B. Dénes